Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc a magyar történelem egyik legjelentősebb eseménye, amiről már óvódás korunkban is hallhatunk meséket. Mindannyian ismerjük a márciusi ifjak történetét; Kossuth, Batthyány és Petőfi nevét; a tavaszi hadjárat eseményeit; a Bem apóról szóló legendákat és a világosi fegyverletételt.
Március 15-én a forradalom hőseire emlékszünk, azokra a bátor férfiakra és nőkre, akik fel merték emelni a hangjukat a szabadság eszméjéért. Egy eszmét ünneplünk, ami az akkori kor emberének reményt jelentett. Egy olyan eszmét, ami eggyé kovácsolta a nemzetet és az egész országot összefogta egyetlen közös cél érdekében. A történelem ezen részét mindannyian jól ismerjük.
Most azonban a szabadságharc egy olyan oldalát szeretném bemutatni nektek, amiről keveset hallani, mégis kiemelkedően fontos szerepe volt a magyar sikerekben. Ez pedig a katonaegészségügy.
A Batthyány-kormány és az egészségügy reformjai
A forradalom előtti időkben egyetlen kézben összpontosult az ország egészségügyi irányítása. A Helytartótanács egészségügyi osztályának vezetője, egyben országos főorvos (akkori hivatalos megnevezésén Protomedicus Regni) volt. Felügyelete alá tartozott a köz- és járványügy, az orvosi és kórházi ellátás és az orvosképzés is. Háború esetén az ő feladat volt a nemesi seregek orvosi ellátásának megszervezése is.
A március 15-ei eseményeket követően, a Batthyány-kormány megalakulásának idején borítékolhatóak voltak a reformok és változások sok területen, így az egészségügyben is. Az akkoriban igen aktív orvosközösség erre fel is készült, javaslatot nyújtottak be „Az álladalmi közegészségügyi és orvosi ügyekről hazánkban” címmel.
Nem is várattak magukra sokat a reformok, az április 29-ei rendeletben szétválasztották az orvosképzés és a közegészségügy irányítását. Az orvosi kar élére Balassa Jánost, a polgári egészségügy megszervezésére Stáhly Ignácot, országos főorvossá pedig Sauer Ignácot nevezték ki. Az alapvető elképzelés az egészségügyi irányítás további szakosítása volt, mivel a korábbi rendszer nem bizonyult kellőképp tagoltnak az egészségügy megfelelő működtetéséhez.
Nem maradt azonban sok idő a polgári egészségügy átszervezésére, hiszen hamarosan a hadsereg egészségügyi ellátása került előtérbe, miközben az országban egyre nagyobb veszteségeket okozott a kolera és a tífusz.
A katonaegészségügy alapkövei
Az egyre nagyobb problémát jelentő járványügyi helyzet kezelésére megalakult az Országos Koleraügyi Választmány. Ennél is sürgetőbb kérdést jelentett azonban a seregek ellátása. A korábban szolgálatot teljesítő császári alakulatok katonaorvosai helyett polgári orvosokat kellett toborozniuk.
A Jellasics bán vezette horvát támadás idején nevezték ki Sauer-t a nemzetőrség igazgató főorvosának. Ő nem is tétlenkedett: negyven új orvost nevezett ki, megszervezte a véderők betegellátását, emellett pedig a megfelelő gyógyszerek és felszerelés biztosításáról is gondoskodott. Ez azonban még nem volt elegendő a teljes sereg ellátására, így október 13-án megbízták Stáhly Ignácot a katonaegészségügy teljes megszervezésével. Azt ezt követő időszakban Sauer és Stáhly hatáskörei némileg átfedésben voltak, más-más egységekre terjedtek ki. Végül december 5-én Stáhly hatáskörét kiterjesztették a nemzetőrség felügyeletére is.
Stáhly ebben az időszakban már súlyosan beteg volt, emellett azonban sikerült alig több, mint két hónap alatt felállítania az katonaegészségügyi ellátásának alapjait. Megszervezte a honvédorvosi kart, a tábori kórházak láncolatát, hadorvosi tanfolyamokat. Rendeletben fektette le a honvéd-orvosok helyzetét, előírta a különböző feladatköröket és meghatározta a kórházakban és táborokban szükséges felszerelések, gyógyszerek, kötszerek mennyiségét, valamint az orvosi és ápolói létszámokat. Erélyes fellépésével fenntartotta a rendet a fegyelmezetlen katonai ápolók között és saját pénzén finanszírozta a pesti kórházak személyzetének „különdíját”. A honvéd-kórápolói tanfolyamokon első és másodéves medikus és sebészhallgatókat, önkénteseket és fegyveres szolgálatra alkalmatlan férfiakat képeztek ki a katonaság ellátására.
Flór Ferenc munkássága
1848. december 31-én a magyar csapatok feladták a fővárost és a kormány Debrecenbe helyezte át székhelyét. Stáhly súlyosbodó betegsége miatt már nem követte őket, áprilisban elhunyt. Kiemelkedő munkája megalapozta a honvéd egészségügyet, azonban még így is bőven akadt tennivaló. Utódjaként a honvédorvosi kar tekintélyes tagját, Flór Ferencet nevezték ki.
A jeles sebész szigorú intézkedésekkel szedte rendbe a mozgásban lévő haderő ellátását. Új szolgálati szabályzatot adott ki és kivívta az önállósághoz szokott parancsnokokkal szemben a kinevezési jogot. Emellett figyelmet fordított az ápolók és orvosok megfelelő ellátásra és megfelelő eszközökkel történő felszerelésére is. Rendezte a honvédorvosi kar zsoldját és a rendfokozatokat is. Ezután, az év elején pontos tervekkel állt a főparancsnokság elé az ápolói és orvosi létszámokat, a szükséges felszereléseket és a kórházak, tábori kórházak rendszerezését illetően.
Ekkoriban különösen nagy problémát okozott a gyógyszerek és az orvosi műszerek beszerzése és biztosítása. Flór Ferenc elérte, hogy az ország gyógyszertárai olcsóbban biztosítsák az szükséges ellátmányt a honvédségnek, Debrecenben pedig gyógyszerkészítő laboratóriumot és gyógyszerraktárat állított fel. A felhasználható gyógyszerek mennyiségét rendeletben szabályozta.
Az orvosi műszerek hiánya is sürgető volt, hiszen Magyarország nem rendelkezett saját műszergyártással, mindent a bécsi és német gyárakból szereztek be. Ennek orvoslására Nagyváradon és Debrecenben is orvosi-műszerkészítő üzemeket létesítettek.
Hiába volt azonban Flór Ferenc minden igyekezete, hiába rendezte a katonaorvosok zsoldját, az országban nem volt elegendő ápoló és orvos a sérültek és betegek ellátására. Azokat a férfiakat, akik erre alkalmasak voltak besorozták a seregbe, a folyamatosan képzett ápolók azonban nem tudták pótolni a hiányt. Sokan letagadták képesítésüket és inkább csapatszolgálatra jelentkeztek a jobb rendfokozat reményében. A helyzet megoldását végül Kossuth Lajos javaslata hozta el.
Az Önkéntes Nőegylet és Kossuth Zsuzsanna
Kossuth fiatalabb húga Meszlényiné Kossuth Zsuzsanna már ’49 januárjában részt vett az Országos Nőegylet önkéntes akcióinak szervezésében. Akkor kötszert és egyéb kórházi felszereléseket gyűjtöttek, bátyja Lajos pedig őt nevezte ki a frissen megalakult Főnővéri Kórodai Főápolónői Intézet élére.
Kezdetben több ellenzője is volt a női ápolók alkalmazásának, köztük Görgey és Damjanich is. Volt, aki kételkedett a nők teljes értékű kórházi munkájában, mások pedig erkölcsi aggályokat fogalmaztak meg. Kossuth és Flór azonban egyöntetűen támogatták az ötletet, amivel jelentősen enyhíthették az egész országra kiterjedő ápoló hiányt.
Kossuth Zsuzsanna a tábori kórházak igazgatóival együttműködve megkezdte az önkéntes ápolónők képzésének és elhelyezésének megszervezését. Klapka György rendeletben kötelezte a kórházparancsnokokat, hogy vegyék igénybe az önkéntesek munkáját.
A hadifoglyok példaértékű ellátása
Érdemes megemlíteni a szabadságharc hadifoglyainak helyzetét, amire különösen nagy hangsúlyt fektettek az egyébként is szorult helyzetben. A magyar vezetés, az orvosok és az ápolók egyaránt példamutató magatartásról tettek tanúbizonyságot az ellenséges foglyok kapcsán. Orvosi ellátásuk ugyanúgy biztosítva volt, mint a magyar sebesülteknek, sokszor már a frontvonalon ellátásban részesültek. 1849 júniusában rendeletben mondták ki, hogy nem lehet különbségtétel a saját és az ellenséges sérültek ellátásában.
Ennek okai között megemlítik a Monarchia felépítését, hiszen sokan a magyar tisztikarból is néhány hónappal azelőtt még az osztrák katonákkal együtt szolgáltak, így nem volt ritka, hogy bajtársak kerültek egymással szembe a csatamezőn.
Osztrák oldalról sajnos gyakran nem érezték szükségét az ilyenfajta emberségességnek, 1849 januárjában Windischgrätz fegyverrel üldözte el a sebesült honvédeket a pesti kórházakból.
A magyar katonaegészségügy állapota ’49 nyarán
Az ekkoriban kialakult orvosi szervezettség és az új rendszer működése jóval felülmúlta a kor követelményeit és színvonalát. Pest visszafoglalásakor Flór Ferenc is visszatért a fővárosba, az ekkor készült nyilvántartás szerint a honvédorvosi karnak összesen ötszázkilencvenhét tagja volt. Emellett nagyjából azonos számban dolgoztak honvéd-, polgári ápolók és önkéntes ápolónők.
A kormány 1849 júniusában ismét lépéseket tett arra, hogy a polgári egészségügyet is fejlessze, ezért létrehozták a Belügyminisztérium egészségügyi osztályát, Bugát Pál vezetésével.
Görgey Artúr felmentette Flór Ferencet és a helyére Lumniczer Sándor főtörzs-orvost nevezte ki. Lumniczer és Flór a legtöbb fontos kérdésben azonos nézeteket vallott. Lumniczer a honvédápolók élére őrmesteri rangú és főkórápolói című sebészmestereket állított, hogy ezzel is fenntartsa a fegyelmet. A cári és osztrák csapatok közeledtével azonban sem Bugát Pálnak, sem Lumniczernek nem volt már ideje érdemi lépéseket tenni.
A szabadságharc vége - orosz csapatok és kolera járvány
Ekkoriban már a magyar kormány egyre szorultabb helyzetbe került, június végén feladták Pestet és délre vonultak vissza. A pesti sérülteket a komáromi várban, az Irgalmasok Kórházában és családoknál helyezték el. A visszavonulás során nehezebb volt fenntartani a fegyelmet, nem csak készletek, de ápolók és sérültek is lemaradtak.
A bevonuló orosz csapatok érkezésével ismét előtérbe került a kolera. Roman T. Csetürkin ezredes-főtörzsorvos vezette a cári haderő orvosi ellátását, aki a kolera és a tifusz elismert szakértője volt. Kilencven tábori kórházzal, százötven katonaorvossal, kétszáz sebésszel, nyolcszáz ápolóval és hatszáz betegszállító szekérrel érkeztek Magyarországra.
A szabadságharc végére a kolera járvány legalább olyan komoly ellenséget jelentett mindkét oldalon, mint a szemben álló seregek. Az orosz haderő legalább negyedét érintette a betegség. Cári jelentések szerint a magyarországi hadműveletekben 8114-en sebesültek meg, ebből 956-an haltak meg, ezzel szemben a kolera áldozatainak száma csak az orosz egységeknél 20659 volt.
Az 1848-49-es intézkedések és reformok sok területen jelentettek korszerű és modern megoldást. Nem volt ez másképp a katonaegészségügy területén sem. A fent említett férfiak és nők, egytől-egyig fontos szerepet játszottak a szabadságharc alakulásában és a dicső eszmékért harcoló honvédek ápolásában, gyógyításában. A képzett tábori orvosoktól az önkéntes ápolónőkig, számos életet köszönhetünk ezeknek az embereknek. Március 15-én, a nemzeti ünnep alkalmával ne csak Petőfire és Kossuth Lajosra emlékezzünk! Emlékezzünk a névtelen ápolókra, a kolerásokat kezelő orvosokra, Stáhlyra, Sauerre, Kossuth Zsuzsannára, Flór Ferencre, Lumniczerre és Bugátra is!